Vannak évek, amikor bánkódunk, hogy rossz a termés, elvisz mindent az aszály, az árvíz, a betegségek, meg a karvalytőke.
Szerencsére vannak jó és kivételes pillanatok is, és ezeknek nem árt egy kis emléket állítani.
Én most az idei, különlegesen jó cseresznye-termésnek szeretnék itt egy apró kis mementót elhelyezni.

Az idei termés, hála a családi gondozásnak és a természet kegyes hozzáállásának, nagyon jó lett!
Minden egyes cserkófa rengeteget és finomat termett.
Megúsztuk a levéltetveket, gombákat, és egyéb elkeserítő betegségeket, nem kellett harcba szállni a dézsmáló madarak tavaly már kissé zavaró hadával, és kukacból is csak az egészségügyi határon belüli mennyiséget faltunk fel a nagy habzsolások közepette. :o)
Nagyon jó volt élvezni a változó ízeket, a csodás színvilágot, a gyümölcstől roskadó ágakat, csodálni a természet virágzását, gyümölcsbe-borulását, majd megnyugvó beletörődéssel és egyáltalán nem bánkódva elkönyvelni az aszalódás, a jótékony rothadás, az elmúlás pillanatait is, azért, mert az idén olyat kaptunk ezektől a fáktól, amit már régóta nem, és ettől az elmúlás pillanatai is szebbek, megnyugtatóbbak lettek.

Aki ilyen termést vihet haza a családjának, az csak örülhet:

Én, aki nagyon nehezen viselem az elmúlás tényét, az öregedést, a halált, talán ettől a pár szem fonnyadó, ámde eközben egyre édesebbé váló cseresznyétől kaptam meg azt a lelki békét pár pillanatra, amit az elkerülhetetlen vég iránt érzett tehetetlen dühöm sohasem fog elfogadni:

Talán erre mondják azt, hogy így kell szépen megöregedni. :o)

Köszönjük, Cseresznye! (Igen így, nagybetűvel.) :o)